DrábikAnyagok - Drábik János

Jegyzetek Drábik János 2010-es előadásaiból


=====Legfontosabb tények

Az EU költsége Magyarország számára az EU-ba való belépésig 8882 Mrd forintba került. Azóta 4500 Mrd forint évente a tagság. Ennek kb. az 1/4-e ami visszahívható támogatások formájában.

Ha bejön Magyarországra 1M euró, kurrens árfolyamon kiad az MNB 275 M forintot. De ha kimegy, akkor kivon a forgalomból. Vagyis a pénzkibocsátás az MNB-nél van, az pedig a Nyugat-európai és amerikai pénzrendszernek adta ezt át.

2008-ban magyar nemzeti össztermék 43-szorosának megfelelő mennyiségű tőke áramlott be számvitelen kívül, spekuláns módszerekkel, hogy megszívja magát kamattal és kimenjen. Viszont ennek olyan nagy volt a kamata - aminek a magyar munka volt a fedezete, az a pénz, amiből a magyar népnek kellene élnie, de ezt leszívták-, hogy fel kellett venni 25 Mrd dollárt és a tömegtájékoztatás és az összes hivatalosság hazudta azt, hogy erre azért van szükség, hogy ne dőljön össze a magyar pénzrendszer. A kamat felrobbantja a pénzrendszert.

1990-ben 140 Mrd dollárra becsülték a nemzeti vagyont, 22 milliárd dollár adósság volt már meg. MNB 2. számú műhelytanulmányok 58. oldala: Magyarország1973-89 között felvett úgy dollárt, hogy bejött az országba 1 Mrd dollár a 16 év alatt ( a többi kint maradt adósság szolgálatra), erre kifizettünk 11 Mrd kamatot, eladtunk a nemzeti vagyon több, mint 90%-át és maradt még ez a 22Mrd adósság., abből az 1Mrd-ból ami szinte egyáltalán be sem jött.

Ez a legfontosabb kérdés, az összes többi mellékes. Ez a legfontosabb és az első kérdés. Ez a nemzeti vagyon visszaszerzésének első feltétele: a pénzrendszer feletti szuverenitás helyreállítása. Mint a lengyelek, ezt vissza kellene utasítani

A világon három államnak van a világon joga államilag pénzt nyomni - USA, UK, Kína.  Az Amero helyett SDR dollár (special drawing rights) lesz, az IMF-nek máris joga van 500 Mrd SDR-t nyomni.

Kínának az USA 2000 Mrd dollárral tartozik, de ezt előállítani nincs termelő iparága, csak a csúcstechnológia és a hadiipar. A dollártól 2018-ban akarnak a terv szerint elbúcsúzni. Szaúd-Arábia, Irán, Oroszország, India, Kína arra szövetkeznek, hogy a saját kereskedelmükben a dollárról áttérnek az euróra, Kína Iránból szerzi olaját.

Magyarországon a tartalékráta 2%. = 2M ha van a bankban, 200M-t kikölcsönözhet kamatra, 98M-t levegőből állít ki, fedezete a jelzálog. Ha nem törleszti, megszerzi, levegőből szerzett pénzért. A kamatot viszont nem bocsátja ki, az a forgalomban lévő pénzmennyiségből jön, az csökken. Azt pótolni kell, különben szükségszerű a csőd. Elképesztő pénzhiány, pénzszükséglet, pénz iránti kereslet jön létre. Emiatt kérni fogják a kölcsönt a termelőgazdaság további létezéséhez, működtetéséhez. Spirál, amiben a hiány részhalmaza utoléri a teljes forgalomban lévő pénz főhalmazát.

Az euró be van vezetve, a forint nincs kivezetve = mindent lehet euróért kapni.  forint nincs kivezetve = eurónak nevezett euró, 1-2% kamat. forintnak nevezett euró: 10-12%kamat. Idejön a pénz, megszívja magát kamattal és megy ki.

Hogy mennyi pénz van Magyarországon, azt külföldön döntik el:

- The City of London (aminek saját törvényhozása, rendőrsége van.)

- hitelminősítők és pénzügyi struktúrák,

- Basel Bank of International Settlement

- FED

- Világbank (IBRD)

- IMF (a végrehajtó).

=====Mi lenne a magyar munkaprogram?

A magyar népnek vissza kell szerezni a hatalmat a pénzrendszer felett, Vagy alternatív pénz,  a monetáris és fiskális jogok felett és munkával fedezett kell legyen a magyar pénz, és be kell tiltani a jogi személy dzsungeleket (jogi személyek tulajdonolják egymást piramis rendszerben) és átalakítani a jogi személyek létezését. A természetes személy elsőbbségéhez kell visszatérni, akkor lehet erkölcsről, etikáról beszélni.

Ami termelőgazdasági részben a tőke nem lát lehetőséget, azt megöli.

A magyar nemzeti vagyont pénzügyi eszközökkel kell visszaszerezni. Visszanyerni a cselekvőképességet, a társadalmi szabadságot. Ugyanez vonatkozik családokra is. A nemzet semmi egyéb, mint a nagyobb család, érték- és génközösség is.

Magyarországon levő alapanyagból, Magyarországon eladási célra termelni, Magyarország állampolgároknak úgy, hogy itt maradjon a termék. Fizetési eszköznek kereskedelmi váltót. A váltó törvény érvényben van 2010-ben. Tiszai gátak. Duna-Tisza csatorna. országos belvízelvezető csatornarendszer. ÉLelmiszer és tiszta ivóvíz lesz a XXI. században a legnagyobb érték. 1 M hektárral növelni a termőföldet ezek után. Szennyvíz elvezető rendszer (3000 településnél ez nincs kiépítve).

Országos erdőrehabilitálási program (a megélhetési bűnözés miatt csökkent), parkosítási program. Utak építése és autópályák építése. Magyar fiataloknak állami programok keretében lakásokat, akár lakóparkokat ha 35 éves korig 3 gyereket vállal (mostani üres lakóparkok helyett). Ezekhez nem kell kölcsön, nem kell kamatfizetés, hanem közvetítő finanszírozási eszközzel, ami végül forintra beválható, meg tudja oldani, amivel a munka eredménye a magyarnak marad meg (vs. most: a munkabér 1/4-e marad csak meg, a 3/4 a külföldi tulajdonosé).

Ezt már kipróbálták 1923 Tokyo, fedezete a földrengés után újjáépült ingatlanok lettek.

- 1933-ban ilyen munkaprogramokkal 1.5 év alatt 8M-ból 1M munkanélküli lett.

- 1933 USA nagy gazdasági világválság után több mint 8M amerikainak munkahely.

- 1948 Nyugat-német gazdasági csoda: Marshall-terv mellett ez a módszer, sok munkahely.

- 1954 franciák francia atomerőművek - 57 erőmű -,

- Kína így működik ma és kb. 25 éve, ahol a munka a fedezete.

Ezek nem okoztak inflációt, mert a fedezetek a létrejött létesítmények voltak.

Minden így épülő infrastruktúra nem okoz inflációt.

Ehhez meg kell találni azt a szűk ösvényt, hogy ezt még lenyelje a nemzetközi pénzvilág, mert csak így lehet sok M munkahelyet létesíteni. Multiplikátor-hatás: több adóbevétel, kevesebb hitelszükséglet.

=====Helyi kiegészítő pénzek

Vagy: helyi pénzeket létrehozni (a világon 5000 helyen van, 3500 sikeresen működik, a helyi közösség munkavégző képessége a fedezete, pl. soproni kék frank, www.kekfrank.hu , sikeres), amit még oktatni is kellene, jogi háttere EU-s és magyar szinten kész, a tömegtájékoztatás nem hajlandó csupán rá, rengeteg munkát lehet vele teremteni.

Svájcban is van ilyen (complementarycurrency.org). Olyan nincs, hogy valaki ne tudjon valamit csinálni: még a gyerek is: korrepetálni, vigyázni a másikra, gondozni, bevásárolni, gyümölcsöt szedni. Ez erősíti a közösséget: ki tudja helyettesíteni a másikat, ki mit tud, nincs hazardírozó. Csak a közösség és nagyvilág között lezajlót kell áfázni.

Tirolban kéthavonta megfordult a pénz ilyen módszerrel, hosszú utat és sífelvonót is ebből építettek 1 év alatt, a többi községben óriási munkanélküliség volt, ott nem. Mikor ezt egész Franciaországban be akarták vezetni, eltaposták ezt a közösségi pénzt.

Drábik szerint mindezek a FIDESZ szemében bűn, ezért nem hívják meg (ez tény) a HírTV-be, EchoTV-be, Info rádióba:

- lehetne magyar munkával fedezett magyar pénzt kibocsátani

- vissza kellene venni a nemzeti bankot a kormány hatáskörébe

- felhagyni azzal a hazugsággal, hogy a nemzeti bank függetlenségére van - szükség, hogy ne legyen infláció, a nemzeti bank generálja azt

- akkorára levinni a magyar kamatot, amekkora az európai átlag.

=====A Jogi személy felelőssége

A jogi személy az erkölcstelenségre, csalásra van kitalálva. Egy jogi személy nem lehet erkölcsös, mert a tulajdonosai csak egyetlen célt szabnak meg neki, hogy profitot termeljen, de minden áron, az ne érdekelje, hogy ebbe pusztul bele az emberi élet, a természet, hogy ez a halál kultúrája. A jogi személy dzsungeleket, amik arra vannak kitalálva, hogy ne lehessen tudni, ki a tulajdonos, aki valójában leszívja az országot, be kellene tiltani.

Ha ehhez nem nyúl hozzá a nemzeti kormány  - és a jegybank függetlenségét biztosító törvén 50%-os törvény - , akkor nem lehet változtatni a rendszeren: csak a vonat lesz szebb, többször hangzik el a 'nemzeti' szó, de a vágány nagyon szorosan adott.

Ennek hiányában szükségszerű, hogy elvesszen a pénz, mert ha a pénzügyi struktúrák uralják a pénz előállítást és kereskedést, addig olyan árakat tudnak szabni, hogy annak önköltsége se jön be, ezért felhasználatlanul maradnak a földek.

Ez ellen egyik jó első lépés a magyar földek megvédése, ahogy a FIDESZ tervezi, ez akkor sikeres ha olyan a hitelezési rendszer, hogy a magyar mezőgazdasági vertikum újból kiépüljön, saját szövetkezet legyen a termékek előállítására-értékesítésére.

Ha nem lenne nemzeti bank, nem lenne infláció, az csinálja az inflációt.

A világ nagy pénzügyi irányító központjai London (Bank of England és a többi pénzügyi intézmény), Basel (European Central Bank), Frankfurt (Basel Bank of International Settlements), FED, IBRD, IMF.

=====Mit tegyünk:

- elolvasni Drábik írásait, felhasználni azt a tudást, hogy tudjuk, mire kérdezzünk rá a politikusoktól és a média képviselőitől

- kérdezni a helyi politikai képviselőt

- betelefonálni a HírTV-be hogy kerüljön be napirendre: magyar munkával fedezett magyar pénz

- betelefonálni a TV-kbe, ennyire legyünk magyar hazafik és honleányok

- Felvetni, megkérdezni!

Azért kell újra és újra telefonálni, levelet írni, hogy téma legyen, mert

- a szerkesztők félnek Drábiktól, mert ha elveszíti miatta az állását, nem kap újat és ezt Drábik megérti.

- a pénzrendszerhez amíg nem nyúlnak hozzá a nemzeti politikusok - és eddig nem teszik -, addig minden marad a régiben, nincsen korszakváltás vagy új nemzeti egység valójában.

- Magyarország még mindig nem a magyaroké, ők csak cselédek. Akinek nincs vagyona, az cseléd.

=====Három fajta nemzeti vagyon

Három fajta nemzeti vagyon van: működő, nem működő és állami funkciók.

Működő nemzeti vagyon:

90%-a elment, 120 helyett 20 Mrd Ft jött be, ezt az állam forint formájában megkapta, amikor pedig ez multik bevétele lett, devizára cserélték, az visszakerült az MNB-hez, ami azt elinflálta vagy megsemmisítette.

Nem működő nemzeti vagyon:

terület, föld mélye kincse, föld felett és alatt levő vizekből, közfunkciókhoz szükséges ingatlanok pl. kórházak, egyetemek, minisztériumok, országgyűlés épülete, múzeumok, műkincsekből.

Állami funkciók:

- monetáris jogok: pénzkibocsátás, árfolyam-szabályozás, kamatszabályozás, hitelrendszer, ez már rég a nemzetközi pénzrendszer hatalma alatt van.

- fiskális jogok: adózás és költségvetés. 2008-tól él a költségvetési tanács. Formális utasítási joga nincs az országgyűlés felett, de minél magasabb rendű egy jogszabály, pl. alkotmány, annál többször szegik meg (elsősorban az országgyűlés), minél alacsonyabb rendű (rendelet, törvény, telefonhívás), annál inkább be kell tartani.

A Nemzeti Bank havonta megy a Basel-i a Bank of International Settlements-hez jelenteni és onnan kapja az utasításokat, a magyar kormányhoz és országgyűléshez nem. Ez a világon lévő központi bankok központi bankja.

=====Mi történt az IMF hitellel

2008-ban magyar nemzeti össztermék 43-szorosának megfelelő mennyiségű tőke áramlott be számvitelen kívül, spekuláns módszerekkel, hogy megszívja magát kamattal és kimenjen. Viszont ennek olyan nagy volt a kamata - aminek a magyar munka volt a fedezete, az a pénz, amiből a magyar népnek kellene élnie, de ezt leszívták-, hogy fel kellett venni 25 Mrd dollárt és a tömegtájékoztatás és az összes hivatalosság hazudta azt, hogy erre azért van szükség, hogy ne dőljön össze a magyar pénzrendszer.

Nem a kormány vagy az elsődleges kormány - a központi bank - ,hanem még az afölött is álló informális struktúrák hozzák meg az igazi döntéseket. Az egész nem működő vagyont el kellett zálogosítani, ez a nyilvánosságra nem hozott szándéknyilatkozat mellékleteiben le van írva, amelyet Simor András és Veres János akkori pénzügyminiszter írtak alá.

Az IMF zsarolja ezt ki, ami már az alapnyilatkozatának is ellentmondó intézmény, a saját joga szerint elvileg nem kellene léteznie.

Kik kapták meg a 25 Mrd dollárt? Nem pénzügyi vagy gazdasági világválság van

- A magyar termelő gazdaság egy fillért sem kapott, csak uniós pénzeket. Amik a Magyarország által az EU-nak fizetett tagsági díj kb. fele., de a szabályozások miatt kb. a felének a felét lehet lehívni.

- A bankok se kaptak egy fillért sem - Felcsúti Péter, ex-bankszövetségelnök, Drábik többször hallotta ezt tőle.

- A nemzetközi pénzügyi közösség saját magának adta.

Első lehívás 600 Mrd a bankok kapták. A fiókbankok a központba nyomták, azaz kiment az országból a külföldi anyabankokba. Ezek a forint nevű euróba küldték, az MNB-be rakták kamatozni takarékszámla 10-12%-ot, amit a magyar költségvetés fizet.

=====Mi a világelit két útja és mi lenne az igazi globális megoldás

Virtuális, fedezetlen rendszertől már ők is meg akarnak szabadulni. A baseli bank helyett az új konszolidált világpénzrendszernek az IMF lesz a központi bankja és behajtója, és a kereskedelmi bankoknak ne kelljen behajtással foglalkozni, mert egy cég ha megszűnik, azt el kell könyvelje, de az IMF-nek meg vannak az eszközei.

Ez hatalmi centralizálás, ellenőrzi a pénzvagyont és a politikai rendszert, nem tud nem diktatórikus rendszer lenni. A világdiktatúra kinyilvánítása az egyik alternatíva, a másik a decentralizálás: pénzügyi, gazdasági, politikai, fegyveres szférát globális hatalmi áganként kezelve egymás kiegyensúlyozására használni, ez lenne a vertikális decentralizáció, és kiegészíteni a horizontális pedig: világrégiókat létrehozni erőközpontokkal, amik egymást ki tudják egyensúlyozni és meg tudják akadályozni, hogy ne alakuljon ki olyan világrégió vagy olyan hatalmi központ, ami túlsúlyánál fogva vissza tud élni ezzel a hatalmával.

Csak így tudnak elérni egy minimális globális erkölcsöt, egy érdemi etikai demokrácia alapján lehetne folytatni a rendszert, az emberi természet jellege miatt: kettős természetűek vagyunk.

Egyszerre élünk és halunk, egyszerre vagyunk önzők és önzetlenek. Önzés megoldása Drábik verzió: a másiknak is van vagyona és a vagyonára támaszkodva érdekérvényesítő képessége és elég ereje ahhoz, hogy a saját erejére támaszkodva a saját érdekeit és önzését tudja a másik önzésével szembe helyezni, így a két önzés vektorálisan kioltja egymást.

[Másik megoldás a tudatosság emelkedése].

Ehhez egy másik tulajdoni rendszer kell, ami a teljesítmény alapján osztja szét a tulajdont, és a vagyon, a tulajdon természetes személyekhez vagy természetes személyek társult formáihoz kapcsolódjék. Ehhez az kell, hogy a csalásra kitalált, jogi személyek túltengését vissza kell szorítani, hogy ne legyen jogi személy dzsungel. Mindenkinek lenne érdekérvényesítő képessége a saját teljesítményére támaszkodva.

Emellett rendkívül alapvető reformra van szükség: meg kell szüntetni, hogy a termelő gazdaság működtetéséhez szükséges közvetítő közeget, jeleket egy külön érdekcsoport a saját magánmonopóliumaként saját zsebére kihasználja és mások munkája gyümölcsét elvonja, azt pazarolja, miközben nekik egyre kevesebbet hagy meg.

A jel előállítását oda kell adni azoknak, akik előállítják azt, amit a jel jelez. Az államnak pedig az erőszakmonopóliummal ezt ellenőriznie kellene.

A természetes személy elsőbbségéhez és teljesítményének elsőbbségéhez kellene visszatérni. Őérte működne a társadalom.

1970–89 között felvett 10 milliárd dollárból ténylegesen csak 1 milliárd jött be az országba, ezt az MNB Műhelytanulmányokban lehet olvasni. 1989-ig kifizettünk az 1 milliárd dollár bevonásért 11 milliárd kamatot. Az adósságunk mára 270 milliárd dollárra növekedett. Ebből 107 milliárd dollár kamatot már kifizettünk.

Magyarországon 2009-ben – a pénzügyi világválság kellős közepén a magyar bankrendszer nyeresége a duplája volt a nyugati országokban realizált profitnak. Miért nem engedik meg az államnak, mint tulajdonosnak, hogy beleszóljon a pénzrendszer irányításába, ha a bankrendszer már a válság alatt tőle várta a segítséget?

Kiderült, hogy Kínában, ahol az állam irányítja a központi bankot, a legnehezebb időszakban is meg tudták tartani az egyensúlyt: nincs infláció, és 10%-kal növekszik a gazdaság. 

Az ország 27-szeresen fizette vissza a felvett hiteleket, és ha követjük az eddigi gyakorlatot, akkor 120-szorosan kellene visszafizetni, ami lehetetlen. Ez egyenlő a magyar nemzetgazdaság, a magyar nemzet felszámolásával. Nem lehet ezer évig viselni az adósságszolgálat terheit, törleszteni és vég nélkül fizetni a kamatokat. Kinek állhat érdekében ez a képtelenség?

======================================================================


A Drábik-egyenlet


(ennek az írásrésznek a forrása)


1. A Drábik-egyenlet


Dr. Drábik János tudós-professzor a rendszerváltás pénzügyeivel is foglalkozó könyveiben, újság-cikkeiben (Uzsoracivilizáció I.-III., Világzsákutca, Leleplező, stb.) igen gyakran hivatkozik bizonyos MNB-műhelytanulmányokban szereplő adatokra, amelyekből is egyértelműen kiderül, hogy Magyarországot 1973. és 1989. között szándékosan eladósították: nem igaz, hogy a halódó kommunista rendszer a kölcsönöket az állami vállalatok modernizálására, vagy pláne, a lakossági fogyasztás növelése céljából vette volna fel.


Nem igaz tehát az aljas posztkommunista állítás, "magyarázat", miszerint az 1970-es és 1980-as években felvett hiteleket azért is kellett-kell kamatos kamatostul visszafizetnünk, mert annak ellenértékét elfogyasztottuk, mi több, effektíve megettük volna.


Nézzük meg, vezessük le összegszerűen: mi is történt velünk, a nemzeti vagyonunkkal, a szocialista nemzetgazdasággal, és hogy miért vettünk fel hiteleket, mi történt azok összegeivel, s hogy milyen mélyebb összefüggések tárhatók fel a Drábik-egyenlet részletes kifejtéséből?


"Drábik-egyenletnek" neveztem el azt a kvázi-aritmetikai, szöveges összefüggés-rendszert, melyet Drábik János az említett műveiben írt le, és olyannyira jellemzőnek, árulkodónak tartottam igazság-tartalmát, hogy a szövegből "előállítottam" és publikáltam a híres egyenletet, vagy inkább egyenlőtlenséget, amely valamennyi fennálló gazdasági-pénzügyi, erkölcsi-politikai, érzelmi-lelki gyötrelmünk alapvető ontológiai alapja. Ezzel az "egyenlettel" egész pontosan, rendkívül tömören kifejezhető, mi is történt 1973. és 1989. között. Nézzük hát az egyenlőtlenséget!


Egy (1) mínusz (-) tizenkettő (12) egyenlő (=) plusz (+) húsz (20).


Kifejtve: egy (1) milliárd USA-dollár felvett "valódi" hitelre tizenegy (11) milliárd USA-dollár kamatot fizettünk 1973. és 1989. között, ámde az adósságunk eredetileg felvett tőke-összege mégsem tűnt el, ugyanis Antall Józsefék rendszer-váltó kormánya húsz (20) milliárd USA-dollár bruttó külső államadósságot vett át Németh Miklósék "elő"-rendszerváltó kormányától. Az egy milliárd dollár valódi hitelt tehát 12-szeresen fizettük vissza, mégis 20-szorosára nőtt a hitelünk tőkeösszege. Vagyis hát: 1 (kölcsön) - 12 (visszafizetés) = 20 milliárd USD adósság. Ez tehát a rendszerváltásunk elsődleges aritmetikai egyenlőtlensége, mintha csak valakik állampénzből, ámde suttyomban valakiktől megvásárolták volna Magyarország "rendszerváltását", még mielőtt végleg eladták volna az országot.
És ez még csak egy jóhiszemű előfeltételezés, munkahipotézis...


Magyarán kimondva: már a rendszerváltás pénzügyi előkészítése során elveszett 33 milliárd USA-dollár, hisz' sem a felvett "valódi" hitel, sem a tizenkétszeres visszafizetés, sem a "keletkezett" új adósság (1 + 12 + 20 = 33) összegével nem számolt el az állam - sem a régi, sem az új országgyűlésnek. Nemes egyszerűséggel átvette az új kormány a régitől, a politikai staféta-bottal együtt, a megoldhatatlan "egyenletet" - senki nem firtatta: hová lett a pénz?




2. A privatizáció egyenlege


Gyakran hallani - még látszólag objektív pénzügyi szakértőktől is (vannak, lehetnek ilyenek egyáltalán?) -, hogy a politikai ősbűn az eredeti államadósság szolgálatának jogfolytonos átvétele volt; az összes mai bajunk abból eredt, hogy minden politikai, pénzügyi, tulajdoni, gazdálkodási, stb. rendszerváltás - kommunizmusból kapitalizmus - ellenére, halmozódó teherként cipeltük és cipeljük magunkkal az előző rendszer által reánk hagyott államadósságot, melynek ismeretlen célú eredetét az első pontban mutattam be. Ez összegszerűen nagyobb részben nem felel meg a valóságnak, hisz' a mai államadósság 5/6 része már a rendszerváltás, 1990. után keletkezett.


Mindazonáltal biztos, hogy a politikai értelemben teljességgel illegitim államadósság - ugyanis amennyiben az előző illegitim, nem demokratikus, de diktatórikus társadalmi rendszer mind az adósságait, mind a vezető kádereit simán átörökíthette, akkor mikor, hol, mennyiben történt itt rendszerváltás?! - jogfolytonos átvétele teremthette meg a nemzeti működő tőke kampány-szerű privatizációjára irányuló Antall-féle "koncepció" lét-jogosultságát, mármint hogy az állami (?) vagyon egy részének értékesítése révén egyenlítse ki Magyarország a "hiteltartozását". Ha ugyanis nem ismerjük el a kommunista államadósságot, és meg is tagadjuk annak visszafizetését, akkor az állami (?) vagyon hirtelen felindultságból elkövetett privatizációja már jó előre "oka-fogyottá" vált volna, s ebben a formában meg sem történik. Így okkal-joggal vélelmezhetjük, hogy az illegitim államadósság jogfolytonos felvállalására éppen azért volt "szükség", hogy megfellebbezhetetlen indítékot - kezdőlökést - szolgáltasson a magánosítás lavinájának megindítására. Amely aztán végül is a haza szinte fejvesztett ütemű-mélységű kiárulásához vezetett.


A Világbank szakértői szerint az akkor még privatizálatlan magyar működő tőke 1990-ben - akkori árakon és árfolyamon - mintegy 80-100 milliárd USD üzleti értéket képviselhetett, a jelenértékre diszkontált jövőbeli profit tőkésítésének módszerével felbecsülve. Az elmúlt 15 év leforgása alatt ezen állami (?) vagyon mintegy 80 %-a multinacionális kezekbe, 10 %-a pedig a párt-nómenkletúra tulajdonába került, míg a cca. 10 %-nyi maradék - csődportfolió - zömében ma is állami kezelésben van. Szintén Dr. Drábik János adatait (Leleplező) figyelembe véve kiderül, hogy az egyébként minden szinten sikertörténetként hangoztatott privatizáció - copyright and made by ÁVÜ/ÁPV Rt. - valójában tökéletes fiaskónak bizonyult, hiszen a vagyonértékesítés hivatalosan elkönyvelt bevétele mindössze 5-6 milliárd USD. Számításaim szerint - amennyiben a privatizációs bevételt a 2000. óta történt értékesítések bevételével 10 Mrd USD-re felkerekítjük is, akkor is - kijelenthetjük, hogy a nemzeti működő tőkénk átlag 10 %-os dömping-áron "kelt el", ami nemhogy nem siker, hanem inkább egyértelmű kudarc.


Felírható tehát a magánosítás egyenlege is:


Egyszáz (100) mínusz (-) tíz (10) egyenlő (=) plusz kilencven (90).


Istennek hála - ez esetben már érvényesülnek az egyensúly kvázi-aritmetikai követelményei, vagyis nem egyenlőtlenséggel, hanem egyenlőséggel állunk szemben. Méghozzá egy nagyon szemléletes "egyenlőséggel", amely megmutatja, hogy a rendszerváltás pénz- ügyi deficitjéhez bízvást hozzáírhatjuk a kampányszerű állami privatizáció kb. 90 milliárd USD veszteségét is. Ezen második "egyenletnek" az egyenlőtlensége ugyanis érdemi, tartalmi: egy-tizednyi ellenértéket sikerült kialkudnunk a magyar portfolióért; a vagyonérték 90 %-a a számunkra mindörökre elveszett...




3. Eladósodási hitelveszteség 1990. és 2005. között


Az egyszerű ember, az átlagos állampolgár azt hihetné, hogy a privatizáció - noha szégyenletes értékesítési árakon - legalább az örökölt posztkommunista adósság (20,5 Mrd USD) problémáját megoldotta, de téved! Ámbár a kampányszerű állami privatizáció kormányszinten, hivatalosan deklarált legfontosabb célja éppen az örökölt államadósság kiegyenlítése volt: ebből nem lett semmi. Minden privatizációs bevétel (?) és állítólagos adósságcsökkentés ellenére az államadósság 1990. óta még meredekebb növekedést mutat, mint annak előtte. Magyarországnak 1990-ben nem volt ún. "belső adóssága", ami döntően a belföldön kibocsátott állam-kötvények állományával egyezik. Ma ez az állomány mintegy 13 ezer milliárd forint, ami hozzávetőleg 65 Mrd USD-nek felel meg.


De ne higgyük, hogy legalább az ún. "külső adósság" rendezést nyert volna, sajnos az is megmaradt, sőt, 20,5 milliárd dollárról 2005-re meghaladta az 50 milliárd dollárt - igaz, hogy ebben már nem csupán az MNB által (akármikor) felvett külföldi kölcsönök összege, hanem valamennyi gazdálkodó szervezet külföldi hitele is szerepel, ami a forint konvertibilitásának megteremtése óta már a nemzetgazdaság teljes külső hitelállományának kb. egyharmadát-felét teszi ki. Tekintettel arra, hogy a nemzetgazdaság a kamatot a teljes bruttó hitelállomány után köteles kitermelni és megfizetni, - tökéletesen mindegy, hogy az adósságot forintban, euróban vagy dollárban fejezzük ki, mint ahogy az is mindegy, hogy a hiteleket a mindenkori kormány, a Magyar Nemzeti Bank vagy akármilyen magyar, vagy multinacionális tulajdonú társaság vagy bármilyen egyéb gazdálkodó szervezet vette-e fel. A lényeg, hogy az itthoni gazdálkodás érdekében, részeként felvett kölcsönök kamatait és tőketörlesztését egyaránt a belföldi gazdálkodás bevételéből kell kitermelni és megfizetni, amiből nyilvánvaló, hogy minden hitel adósságszolgálatát végső soron a belföldi fogyasztó fizeti ki, függetlenül a gazdálkodás hatékonyságától, vagy a hitelt felvevő "egyéb felelősségétől". A végső fogyasztó pedig a magyar lakosság.


Ebben a fejezetrészben a következő egyenlőséget írhatjuk fel:


Hatvanöt (65) plusz ötven (50) egyenlő (=) száztizenöt (115) Mrd USD (belső + külső) adósság. Majd mínusz (-) húsz (20): egyenlő (=) kilencvenöt (95) Mrd USD növekmény.


Mivel a most kifejtett adósságnövekmény ellenértéke semmilyen mértékben nem tekinthető a magyar nemzetállam vagyonának -sem eszköznövekményének, sem fogyasztási többletének -, teljes egészében veszteségnek tekinthetjük ezt az összeget is, mert csak a multinacionális cégek és külföldi tulajdonosaik személyi kényelmének, működési infrastruktúrájának megteremtését, vagyis hódító honfoglalásukat szolgálták. A plazák és egyéb profithajhász célú, nemzeti kistermelés és kereskedelem ellenes építmények, vagy más bekerített területek már a legkevésbé sem tekinthetők a magyar nemzeti vagyon szerves részének, inkább rontják, mint javítják megélhetési esélyeinket, kiviszik a hasznot. Az ezekre felvett hitelek kamatainak minden forintja koporsószeg; koporsószeg, amelyet a magyar nemzet koporsó-fedelébe vernek.




4. Az elgurult dollárok leírt vesztesége


Az államadósság nemzeti-banki adatait alapul véve minimum 10 (esetleg 15) milliárd USA dollárra tehető az az összeg, amellyel a rendszerváltás "pillanatában" más országok tartoztak nekünk. Közismert, hogy testvéri szocialista-internacionalista feladatunk volt a még nálunk is fejletlenebbek - vö. a korabeli terminológiával: ún. "fejlődő országok"! -, a szocialista vagy 'fél-szocialista', főként ázsiai és afrikai, javarészt arab s latin-amerikai, Egyiptom, Líbia, Jemen, Mozambik, Vietnam, Chile, Kuba, Nicaragua, stb. dollár-hitelekkel való támogatása. Sőt, furcsa kereszt-ügyletek szőtték át meg át a szovjet-magyar dollár-elszámolásokat is, hiszen a '80-as években már jellemző gyakorlatként alakult ki, hogy a Szovjetúnió - hadikereskedelmét elleplezendő - stratégiai, nagyrészt embargós termékforgalmát jórészben a magyar külkereskedelmen átfuttatva bonyolította. A magyar szakemberek jelentős számban dolgoztak külföldi építkezéseken (pl. Líbiában), ami a nemzetközi dollárel-számolásokban szintén egyfajta hitelezésként jelent meg, amelyek ellenértékét a cél-országok csak komoly fáziskéséssel, vagy soha nem fizették meg. Hozzá még az ún. "guruló dollárok", melyek testvéri befizetésként, közvetlenül Moszkvába gurultak el, a Nagy Testvér internacionalista segítségnyújtásainak közös finanszírozására.


Az ún. "rendszerváltó" kormányokat terheli a felelősség abban is, hogy ezeket a nemzetközi hitelügyletekből eredő kintlévőségeinket zömében nem sikerült behajtani, így ebből is mintegy 10 milliárd USD újabb veszteségünk származott.




5. A 15 év alatt kifizetett kamatveszteség


Könnyen belátható, hogy nagy összegekkel tartozni hosszútávon teljesen értelmetlen, sőt, bűnös dolog. Aki ezt felvállalja, az vagy önmaga, vagy saját hazája alatt vágja a fát. Aki átmenetileg meg-szorul - természetesen hitelt vesz fel; ámbár akkor is törekszik a kölcsönök felvételét a lehető legkedvezőbb konstrukcióban, tehát minél kevésbé hátrányos feltételekkel megoldani s lebonyolítani. Nem lehetséges például oly mértékben szorult pénzügyi helyzet, ami indokolttá tenné, hogy bármely ország 1100 %-os kamatra legyen kénytelen államkölcsönért folyamodni, márpedig az 1. pontban leírt, Dr. Drábik-egyenletben szereplő 1 milliárd dolláros "hitelt" éppen 12-szeresen fizettük vissza, vagyis 11-szeres kamat-teherrel megfejelve, ami egyébként a kapitalista pénzügyi segítség-nyújtás gyönyörűséges mintapéldája. Ha egyáltalán igaz, hogy itt "hitelnyújtásról", és nem valami sokkal meredekebb tranzakcióról volt szó.


Nos, aki felvállalja, hogy mértéktelenül eladósodik, az számíthat rá, hogy előbb-utóbb már pusztán azért lesz kénytelen újabb és újabb hitelekkel (és azok kamatszolgálatával) megterhelni amúgy is reménytelenül szűkös büdzséjét, hogy az épp esedékes, lejárt kamatokat kifizethesse. Az ilyen "rulírozó hitelfelvétel" lassanként, észrevétlenül általános, megszokott stílussá, afféle "ágrólszakadt életmóddá" keseríti a notórius hitelfelvevő mindennapjait. Hozzá kell szoknia, hogy idővel már minden vagyona, sőt, munkaereje is hitelezői tulajdon, bármit vásárol, azt hitelbe teszi, ha egyáltán' van még "valamije", azt is kivétel nélkül jelzálog terheli. Naponta zaklatják a hitelezők, a felszámolók és a végrehajtók. Ostobaság azt gondolni, hogy a hiteleink visszafizetéséért "fájjon hitelezőink feje". Boldogult néhai László András, minden brókerek koronázott királya mondta egyszer: "Ha 1 millióval tartozom a banknak, nem tudok aludni. Ha 1 milliárddal tartozom, úgy a bankár nem alszik." Amschel Rothschild sokkalta nagyobb léptékekben gondolkodott: "Adjátok nekem egy ország pénzügyeit, s többé nem érdekel, kik hozzák a törvényeket."


Pontosan ez történt Magyarországgal az elmúlt 25 évben. 1980. óta már azért vesszük fel az egyre újabb külföldi bankhiteleket, hogy kifizethessük az esedékes kamatokat. És ezen semmit nem változtatott az 1990-es rendszerváltás, csupán "legitimálta" ezt az abszurd állapotot, lenullázta az ország minden korábbi gazdasági teljesítményét, privatizálta vagyis ellopta a nemzeti működő tőkét, majd többszörösére felpörgetve az eladósítás folyamatát: növekvő kamatterhek elviselésére építette fel az állami költségvetést és a teljes nemzetgazdaságot. Olyan kamat- és adóterhek elviselésére, melynek a kitermelésére és megfizetésére az ország képtelen. Az ilyen vagy olyan kamatterhek - amelyek az ún. "ikerdeficitből", vagyis abból származnak, hogy az állami költségvetés és a fizetési mérleg minden évben egyidejűleg, növekvő mértékben deficites - ma már a büdzsé 40-50 %-át is kiteszik, ami csak teljesíthetetlen adó-mértékek kivetésével lenne még egy kis ideig fenntartható.


A veszteségünk 15 év alatt mintegy 40-45 milliárd USD kamatkifizetés, ami teljesen értelmetlenül kidobott pénznek bizonyult, hiszen a nemzetgazdaság adóssága 20,5 Mrd USD-ről mintegy 115 Mrd USD-re nőtt.




6. Összegzés és konklúziók


Adjuk most össze a rendszerváltás pénzügyi veszteségeit:
- Veszteség a Drábik-egyenlet kifejtéséből: 33 Mrd USD
- Veszteség a privatizáció "eredményeként": 90 Mrd USD
- Veszteség 15 év rulírozó hitelfelvételeiből: 95 Mrd USD
- Veszteség az elgurult dollármilliókból: 10 Mrd USD
- Veszteség 15 év kamatkifizetéseiből: 45 Mrd USD.


Mindez összesen 273 milliárd dollárra rúg, ami mai árfolyamon számítva - nem tévedés! - mintegy 54.600 milliárd forint, az éves GDP-nk több mint két-és félszerese, majdnem a háromszorosa. Azt mondhatjuk, hogy a pénz nyelvén az egész ország nagyjából 3 évnyi munkájának az ellenértékét kidobtuk az ablakon, ráadásul egy olyan "cél" megvalósításáért, ami egyenértékű a jövőnk - nem felélésével! - felszámolásával.


A fenti számok és elvi levezetések a valóságos adatokon nyugvó megfontolások és értékelő-összesítő becslések eredményei. Ezt azért hangsúlyozom, mert a tényleges veszteség ennél vélhetőleg sokkal nagyobb, hisz' egy csomó mindent számításba kellene még vennünk, amiről egyszerűen nincsenek publikált adatok, - sőt, a károk és a veszteségek bizonylatai, adatai a titkosítások és titkos megsemmisítések révén-során jelentős részben elvesztek.


A rendszerváltó Antall-kormány tehát tragikus hirtelenséggel, úgy egyik napról a másikra - 1990-ben bevezette a kapitalizmust. Az örökölt államadósságot a nemzeti működő tőke mintegy 20 %-os hányadának "kampányszerű privatizációjával" gondolta rendezni, ha hinni lehet az egykori tanácsadói mai kiszivárogtatásainak. A koncepciója csúfosan megbukott. Szinte a teljes nemzeti tőkénk odaveszett - mert a magánosítás óta már nem nekünk, hanem a magyar nép megnyúzásával (vö. pl.: MVMT-ELMÜ-villanyáram!), a személytelen külföldi gazdáinak termeli a profitot -, az adósság meg nemhogy megszűnt, vagy esetleg elviselhető mértékűre apadt volna, hanem 15 év alatt már 5-és félszeresére dagadt, ami távlati értelemben épp úgy kilátástalan, mozgástér nélküli jövőt sejttet, mint a mindennapok szintjén.


Hová lett a rengeteg pénz? Nem a kamatok - mert az egyértelmű pénzkidobás -, hanem maga a sok hitel? Egy család vagy magán-személy általában beruházási célra költekezik túl, s vesz igénybe reálisan visszatörleszthető kölcsönt. De mi az, amiben Magyar-országon a rendszerváltás óta nemzeti vagyon-növekmény lenne kimutatható? Hiszen nemhogy gyarapodtunk volna, ellenkezőleg: odaveszett a nemzeti tőkénk! S vajon mit kaptunk érte cserébe? Pazar banképületeket, külföldi tulajdonú irodaházakat és shopping centereket, plazákat; Budapesten korlátokat meg Demszky kő-és betonműtárgyait; nehéz, eltéphetetlen és át-léphetetlen láncokat; Mercedesek, Volvók, Audik, Renault-k, Peugeot-k, más nyugati automobilok, mobiltelefonok ezreit, s velük a magyarnak megfizethetetlen árakat és kamatokat.


Az örökölt államadósság "mindössze" 20 Mrd USD-t tett ki. Mára majdnem a hatszorosára nőtt, minden privatizáció dacára. Nem bírjuk már fizetni a kamatokat, újabb hitelekből sem.




(((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((


Csendes Csaba írása a Hitel. c folyóirat számából

(forrás itt)

Nem egy vidám olvasmány, de elgondolkodtató az IMF előszobájában.. (A cikk még a pénzügyi válság előtt készült. Mi jöhet még?)

1. Magyarország népessége

2001: 10 millió 200 ezer,


2008: 10 millió 40 ezer.

2. Házasságkötés

2001: 44 ezer házasságkötés,


2007: 29 ezer házasságkötés.

3. Gyermek

• Magyarországon a nők 1/3-a nem szül gyermeket.
• A 18 éven aluliak száma 2 millió 150 ezer.
• 100 megszületett gyermekre 70 terhesség-megszakítás jut.
• 3 gyermek közül legalább 1 olyan anyától születik, akinek nincsen férje.
• 850 ezer gyermek - öt gyermek közül kettő - szegénységben él. Nem jut hozzá ahhoz a megfelelő mennyiségű és minőségű mindennapi táplálékhoz sem, amely elengedhetetlen feltétele, hogy felnőtt korában erős és egészséges emberként élhessen, dolgozhasson.

4. Válás

2001: 1000 házasságkötésre 559 válás,


2007: 1000 házasságkötésre 610 válás.

5. Nettó átlagkereset eloszlása

2008-ban a nettó átlagkereset 115 ezer forint.


Az élelmiszer ára 2007 júniusa és 2008 júniusa között 14%-kal emelkedett.

• Egy kiló búzából, rozsból, adalékanyagok hozzáadása nélkül készített kenyér ára 300-400 Ft.
• Egy liter 3,6%-os zsírtartalmú, eredeti tartalmától meg nem fosztott tej 250-300 Ft.
• Egy kiló jó minőségű sertéshús ára 1200 Ft.
• Egy kiló jó minőségű hazai gyümölcs - őszibarack, málna, szamóca - ára 600-800 Ft.
• Egy liter üzemanyag 320 Ft.
• Egy közepes méretű lakás havi távfűtési díja - éves átlagot számolva - 20 000 Ft.
• Egy közepes méretű lakás bérleti díja 60 000 Ft.
• Egy közepes méretű lakás átlagára 15 millió forint.

6. Minimálbér

1998: 19 ezer Ft, 2002: 50 ezer Ft, 2008: 69 ezer Ft.

7. Nyugdíjban

• Közel 3 millió nyugdíjas él Magyarországon. Közülük 2 millió töltötte be a nyugdíjkorhatárt.
• A létminimum összege 2007-ben 60 ezer forint volt.
• A nyugdíj minimális összege 29 ezer forint.
• A nyugdíj átlagos összege 74 ezer forint.
• A 3 millió nyugdíjas közül 100 ezer nyugdíjas kap havonta 150 ezer forintnál magasabb nyugdíjat.

8. Szociális otthon

2001: 74 ezer fő, 2006: 84 ezer fő.

9. Szegénység

2001: 1,7 millió ember élt létminimumon Magyarországon,


2008: 3,1 millió ember él létminimumon Magyarországon.

10. Munkanélküliség

2001: 5,8% (240 ezer ember), 2008: 8,1% (340 ezer ember).


A munkájukat elveszített emberek átlagosan 15 hónap alatt találnak új munkahelyet.

11. Foglalkoztatottság

100 munkaképes korú magyar ember közül 57 dolgozik. (Szlovákiában 100 ember közül 61.)

12. Szociális segély

153 000 család (kb. 700 000 ember) hónapról hónapra segélyből él.


A segélyezettek 40%-a 30 évnél fiatalabb.

13. Háztartások havi bevételeloszlása

A háztartások havi bevételük

• 23%-át élelmiszer vásárlására,
• 27%-át lakásuk fenntartására,
• 15%-át hiteleik törlesztésére,
• 14%-át közlekedésre,
• 7%-át hírközlésre fordítják.

Marad 14% ruházkodásra, egészségmegőrzésre és gyógykezelésre, oktatásra, pihenésre és szórakozásra, megtakarításra

14. Fogyasztás

2001 2006
tej 67 liter/fő/év 58 liter/fő/év
hal 5 kg/fő/év 1,8 kg/fő/év
zöldség 61 kg/fő/év 54 kg/fő/év

15. Szellemi táplálék

Könyvek


2007-ben átlagosan minden magyar állampolgár 7000 forintot költött könyvvásárlásra. (Dohány jövedéki adójára átlagosan minden magyar állampolgár 20 000 forintot költött.)

Újságok


Havonta egy újságot vásárolnak átlagban a magyar emberek.

Múzeumok


2001 óta negyedével lett kevesebb a magyar múzeumok száma. 2007-ben 57 múzeumot záratott be a kormány.

Színházak


10 millió magyar ember közül 6 millió nem jár színházba,


10 millió magyar ember 4 millió színházjegyet vásárol egy évben.

Mozgókép


2000: 16 millió mozilátogató,

2007: 9,8 millió mozilátogató.

16. Orvos

2001: Magyarországon 38 000 orvos dolgozott.


2007: Magyarországon 33 000 orvos dolgozott.

17. Társadalmi kórkép - 2008

5 400 000 túlsúlyos,


3 050 000 rendszeres dohányos,


1 000 000 alkoholbeteg,


1 000 000 cukorbeteg,


1 000 000 depressziós,


1 806 000 rokkant nyugdíjas,


1 650 000 tüdőbeteg,


10 ezer megszüntetett kórházi ágy.

18. Rokkantak

1990-ben 540 ezer rokkant nyugdíjas élt Magyarországon.


2007-ben 810 ezer rokkant nyugdíjas élt Magyarországon.

19. Közlekedési balesetek

2001: 2100 ittasan okozott közlekedési baleset történt Magyarországon.


2006: 2800 ittasan okozott közlekedési baleset történt.

20. Öngyilkosság

Magyarországon naponta 7 ember öli meg saját magát. Magyarországon a legtöbb ember a dél-alföldi tanyavilágban öli meg magát.

2001-ben a dél-alföldi régióban 105 pszichiátriai kórházi ágy jutott 250 ezer emberre. 2008-ban a dél-alföldi régióban 36 pszichiátriai kórházi ágy jutott 250 ezer emberre.

21. Rák

100 000 magyar ember közül 2007-ben 346 ember halt meg rákban.


100 000 Európai Unióban élő ember közül 2007-ben 227 ember halt meg rákban.

22. Rákgyógyítás

Rákbetegek gyógyítására Magyarország betegenként átlagosan 49 eurót költ. Az Európai

23. Táppénzes napok száma

2001: 43 millió nap, 2006: 36 millió nap.

24. Gyógyszerkassza

2001: 200 milliárd forint hiány,


2006: 400 milliárd forint hiány.

25. Gyógyszerár

2001: 1400 Ft/doboz átlagára,


2006: 2000 Ft/doboz átlagár.

26. Magyar egészségügy kiadásai

950 milliárd forint/év.

27. Állami adósságtörlesztés

Évente átlagosan 1200 milliárd forintot költünk Magyarország olyan kölcsöneinek törlesztésére, amely kölcsönök felvételéről soha senki nem kérdezte meg a magyar embereket. Mennyi pénz ez? Jelenleg minden adófizető havonta 25 000 forintot fizet a soha el nem fogyó adósságra.

28. Adó

Magyarországon 100 forint jövedelemből 70 forintot elvesz az állam adóba.


Ausztriában 100 euró jövedelemből 43 euró az adó.


Szlovákiában 100 korona jövedelemből 30 korona az adó.

29. A kontár kormányzás ára, I.

Ha a 2002-es választásokat követő kormányok semmit sem csinálnak, egyetlen döntést nem hoznak, akkor ma a magyar államadósság 17 ezer milliárd forint helyett 9 ezer milliárd forint.

30. A kontár kormányzás ára, II.

A Világbank tanulmánya szerint a magyar gazdaság növekedési lehetősége


2001-ben: 4,0-5,0 százalék volt Megvalósult: 4,0 százalék.


2007-ben: 3,5-4,5 százalék volt. Megvalósult: 0,8 százalék.

31. Államadósság

2002. május: 8 400 milliárd Ft (840 000 Ft/fő)

2002. december: 9 000 milliárd Ft (900 000 Ft/fő)

2003: 11 000 milliárd Ft (1 millió 100 ezer Ft/fő)

2004: 12 500 milliárd Ft (1 millió 250 ezer Ft/fő)

2005: 13 000 milliárd Ft (1 millió 300 ezer Ft/fő)

2006: 16 000 milliárd Ft (1 millió 600 ezer Ft/fő)

2007: 16 500 milliárd Ft (1 millió 650 ezer Ft/fő)

2008 nyara: 17 000 milliárd Ft (1 millió 700 ezer Ft/fő)

32. Állami költségvetés

2001: bevétel: 3841 Mrd; kiadás: 4322 Mrd; 1 évi hiány: 481 Mrd,


2007: bevétel: 6669 Mrd; kiadás: 8326 Mrd; 1 évi hiány: 1656 Mrd.

33. Államháztartási hiány

2000: 3 százalék,


2006: 9,2 százalék.

34. Korrupció

"Korrupt az a személy, aki - közvetlen vagy közvetett önérdekből - megszegi a közösségi együttélés egy vagy több olyan szabályát, amelynek érvényesítéséért ő a felelős" (Lasswell, 1930).

2001 Transparency International: Magyarország 99 ország közül a 31. a korrupciós fertőzöttséget tekintve;

2005 Transparency International: Magyarország 99 ország közül a 42. a korrupciós fertőzöttséget tekintve;

2006 A Transparency International Hungary - támogatás híján - magyarországi működését befejezni kényszerült.

2007 Közpénzek tisztességtelen megszerzéséért 7000 millió forint bírságot róttak ki autópálya építő cégekre Magyarországon.

2008 Közpénzek tisztességtelen odaadásáért egyetlen egy embert sem vontak felelősségre 2007/2008-ban Magyarországon.

35. Analfabétizmus

2008-ban Magyarországon legalább 100 ezer analfabéta él.

36. Funkcionális analfabétizmus

2008-ban Magyarországon több mint 1 millió funkcionális analfabéta él. Ők azok, akik iskolai bizonyítványuk szerint tudnak írni, olvasni, számolni, ám ezek a készségeik ismereteik megújítására, bővítésére nem elegendők.

37. Kisebbség

100 cigány gyermek közül
44 végzi el az általános iskolát,
20 kisegítő iskolát végez,
11 középiskolát végez,
1 szerez főiskolai vagy egyetemi diplomát.

38. Alapfokú oktatás

Az általános iskolát végzettek egyharmada funkcionális analfabéta.
2001: 90 ezer tanító, tanár dolgozott,
2007: 78 ezer tanító, tanár dolgozott.

39. Szakmunkásképzés

1990: 225 ezer diák tanult szakiskolában,
2006: 134 ezer diák tanult szakiskolában.

40. Felsőoktatás

Magyarországon 73 egyetem és főiskola működik, amelyekben

• 490 ezer fiatal számára volna hely,
• 380 ezer fiatal tanul egyetemen, főiskolán.
• A diákok 50%-a kifizeti az egyetemi/főiskolai képzés teljes díját (költségtérítéses képzés). 2004 óta a felsőoktatásban tanuló magyar diákok száma folyamatosan csökken. Az államilag finanszírozott felsőoktatási helyeken
• a diákoknak az alapképzésben 105 ezer forint tandíjat kell tanévenként fizetniük;
• a diákoknak a mesterképzésben 150 ezer forint tandíjat kell tanévenként fizetniük
• (a minimálbér 2008-ban Magyarországon bruttó 65 ezer forint).

41. Kutatásra-fejlesztésre

2001: A GDP (éves bruttó hazai termék) 1,9%-a,


2008: A GDP (éves bruttó hazai termék) 0,9%-a.

42. Magyar tudósok külföldre vándorlása

2005: A külföldön "hosszú távra berendezkedett" - hazatérésüket nem tervező - magyar tudósok aránya 60%.


2008: A külföldön "hosszú távra berendezkedett" - hazatérésüket nem tervező - magyar tudósok aránya 75%.


4 frissen megszerzett magyar természettudományos diplomás közül legalább 1 külföldre vándorol.

43. Tudományos kutatók

1990: 36 ezer kutató foglalkozott kutatás-fejlesztéssel,


2006: 26 ezer kutató foglalkozott kutatás-fejlesztéssel.

44. Magyarország gazdasági versenyképessége

2000: 26. hely,


2007: 47. hely.

45. Közéleti aktivitás 2007-ben

100 adózó közül 17-en rendelkeztek adójuk 1 százalékáról.

46. Jövő

Növekedési előrejelzés 2009-re

• Lengyelország 5%
• Csehország 5%
• Szlovénia 4%
• Románia 6,5%
• Bulgária 7%
• Magyarország 3%

47. Élet/halál

• Az Európai Unió tagállamai közül Magyarországon a legrövidebb az emberek várható élettartama.
• Veszélyzónában Magyarország
• Magyarország a 13. helyen áll a veszélyesnek minősített országok rangsorában. Szégyenszemre olyan országokkal kerültünk egy „társaságba”, mint a gyakorlatilag a polgárháború szélén táncoló Pakisztán vagy a kommunizmusból éledező, évszázadok óta fejletlen Vietnam.

//////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////

Bogár László: Európa utolérése

forrás itt

Bogár László közérthető és egyszerű példák által mutatja meg, hogy az utóbbi 20 évben hatalmon lévő politikai elit csúnyán becsapta a társadalmat. A lemaradásunk 1989-hez képest nem hogy csökkent volna, hanem súlyosan visszaestünk


Van egy régi vicc. Az öreg székely szekerére felkéredzkedik valaki, aki Kolozsvárra tart. Mikor hosszú utazás után óvatosan megkérdezi, hogy messze van-e még Kolozsvár, az öreg kocsis azt válaszolja: hát, most már messze! Hiszen a szekér ellenkező irányba ment…

Az utóbbi húsz évben gyakran készültek komolykodó, roppant tudományos elemzések arról, hogy mikor is fogjuk utolérni Európát. Sok érdekes és fontos megállapítást tartalmaztak ezek az írások, csak egy jelentéktelen apróságról feledkeztek meg. Arról tudniillik, hogy Európa utoléréséhez először is az kellene, hogy arrafelé menjünk. Ha az utolérést a legegyszerűbb formában értjük is, akkor is minimum arra lenne szükség, hogy Magyarország gazdasági növekedésének üteme tartósan és jelentősen meghaladja a nyugat-európai országokét. Mint majd rövidesen jelezzük, az utolérés valójában sokkal komplexebb dolog, de nézzük először ezt a „szimplex” változatot, a GDP, vagyis a bruttó hazai termék növekedési ütemének alakulását.

Tekintsük kiindulópontnak az utolsó békeév, vagyis 1989 adatát, és mivel most már 2010 végéig többé-kevésbé látszanak az adatok, hasonlítsuk össze ezt a 21 évet (1989–2010) az 1989 előtti 21 évvel. Így egyúttal az is világossá válik, hogy a rendszerváltás oly kitűnő rendszere milyen mértékben gyorsította fel a növekedést és ezen keresztül Nyugat Európa utolérését. Nos, 1968-ban a nyugat-európai egy főre eső GDP átlagosan a 3,3-szerese volt az akkori magyar szintnek. Mivel a magyar gazdasági növekedés üteme ebben az időszakban majdnem kétszerese volt a nyugatinak, (nálunk 4,0 százalék, ott 2,2 százalék) 1989-re a Nyugat előnye csökkent, már „csak” 2,5-szer volt nagyobb az ottani GDP. Az igaz, hogy 1989 és 2010 között ez a helyzet megváltozik, csak sajnos nem előnyünkre. A mi gazdasági növekedésünk drámaian lelassul, 4,0 százalékról 1,0 százalékra! A nyugati országoké is lassul ugyan, de csak 2,2 százalékról 1,4 százalékra. Ám ez is elég ahhoz, hogy az előnyük növekedjen: 2010-ben az egy főre eső GDP ott 2,8-szerese a magyarénak, az 1989-ben már elért 2,5-szeres különbséggel szemben. (Ez nagyjából azt jelenti, hogy 2010-ben az elmaradásunk az 1978-as szintre esik vissza).

Ennél is megrendítőbb, ami a társadalmat sokkal közvetlenebbül érintő reálbéradatok terén lejátszódik. Ott az eredeti elmaradásunk is nagyobb, 1968-ban éppen négyszer akkorák a nyugati bérek, mint nálunk. Ez 1989-re 4,2-szeresre nő, és a rendszerváltás időszakában tovább nő, 2010-ben 4,5-szeres. Vagy is nemcsak arról van szó, hogy az egész elmúlt negyven évet tekintve sem közeledtünk a Nyugathoz, hanem arról, hogy a rendszerváltás rendszere drámaian lelassította mind a GDP, mind a reálbérek növekedését, és az elmaradásunk tovább nőtt. A nyugatias globalitás birodalmába való belépésünk tehát tragikomikus módon még attól a szerény közeledési potenciától is megfosztott minket, amellyel az 1968 és 1989 közötti időszakban rendelkeztünk. A rendszer egyre nyilvánvalóbb legitimitásvesztése és közelgő összeomlása jelentős részben éppen annak tudható be, hogy a rendszerváltás elitjei kollektíven megbuktak, hiszen mindnyájan azt ígérték és állították, hogy maga a rendszer az, ami természetes fölényéből adódóan automatikusan teszi lehetővé, hogy húsz-huszonöt év alatt behozzuk a történelmi lemaradás nagy részét.




)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Bogár László: Felszámolták a létalapjainkat

forrás itt

Elszabadult a globális kapitalizmus, a jelenlegi válság a rendszer sajátosságából fakad – állítja az MNO-nak Bogár László. A közgazdászprofesszor szerint radikális államtalanítás folyik, s a „fenevad”, mivel elpusztítja a fogyasztóerő-állatokat – az embereket –, saját létalapját is felszámolja.

Az elitek nem tudtak megalkudni a globális birodalommal, ezért is folyik szinte zavartalanul a magyar társadalom végzetes kifosztása. December elején megjelent Bogár új könyve is.

– A térség országai adócsökkentéssel, a kormányzati beruházások felpörgetésével próbálják meg kihúzni a válság méregfogát. Érdekes módon Magyarország a kisebbségi kormány és köre miatt egy egészen másfajta útra lépett: kétes körülmények között felvett IMF-hitel, majd meglehetősen erőteljes megszorítási intézkedések mind a gazdaság szereplőinek, mind annyiunknak a magyar társadalom számára. A jelenlegi kormányzat vajon miért ezt az utat választja?

– Ennek az egyik oka az, hogy Magyarországon már nagyon régóta nem létezik az a diskurzustér, ahol alapvető társadalmi, gazdasági, politikai és kulturális problémákat a tárgyilagosság minimumával meg lehetne vitatni. Annak a válságnak, amiben Magyarország benne van – ami történelmének egyik legsúlyosabb krízise, aminek még mindig csak az elején tartunk, s ami nagy bizonyossággal mélyülni fog – „nulladik” oka a kommunikáció, vagyis a közbeszéd, a diskurzus válsága. Az eliteknek több évtizedes ténykedésükkel sikerült szétrombolni ennek a térnek az alapvető szerkezetit, egyszerűen nem lehet megbeszélni a problémákat. A süketek párbeszéde zajlik. Mindenki mondja a magáét, s ha a halmazelmélettel akarnám ezt leírni: nincs közös metszete a tartalmaknak, így azok nem is értelmezhetőek. S nem értelmezhető, érzékelhető semmilyen egyezség sem. Pedig teljesen logikus: amikor egy közösség nagy bajban van, akkor egyezségre kellene jutni az onnan kivezető úttal kapcsolatban. De ehhez egy közös nyelven el kellene tudni beszélni a helyzetet – majd következik a megbeszélés, ezután jöhet a cselekvés. Amíg ez nem adott, a formális hatalom hiába cselekszik, akkor – az el- és megbeszéltség hiánya miatt – eleve kudarcra van ítélve, hiszen nincs meg az alapvető társadalmi szereplők támogatása sem. Ezért is történhet meg az, hogy itt nálunk teljesen az ellenkezője történik mindannak, mint ami a globális diskurzusban végbemegy.

Ez a most kirobbanó válság egy jellegzetes megnyilvánulása annak az egy évszázada rendszeresen felszínre törő „válságfolyamnak”, aminek az alapvető oka a globális kapitalizmus belső működésében keresendő. E krízisek nem küszöbölhetőek ki; mindig bekövetkeznek, sőt, ezek a spekulációs „buborékok” egyre nagyobbak lesznek, egyre nagyobb összeomlásokkal végződve. Ezek mögött látszólag kontrollálhatatlan folyamatok, illetve az önkorrekcióra való képtelenség húzódik meg – annak ellenére, a kapitalizmus önapologétái azt állítják, ez egy önszabályozó rendszer, a globális piachoz pedig nem szavad hozzányúlni.

– Adam Smith „láthatatlan kezéről” beszélünk most.
– Így van, sőt, tilos e rendszerbe beavatkozni. A tények ennek a dogmának pontosan az ellenkezőjét mutatják: totálisan képtelen a rendszer önmaga korrekciójára. Ennek pedig az oka, hogy a tőkeviszony – mint az egésznek a filozófiai talapzata –, maga mértéktelenség és aránytalanság. Milton Friedmannal szólva: the business of the business, is the business. Ez pontosan azt jelenti, hogy a tőke hajtóereje nem ismer korlátokat. Ha pedig semmi nem korlátozza, akkor a végtelenségig „dolgozik”, vagyis az összes erőforrás teljes megsemmisítéséig. Egyszerűen megszünteti a létezést, például úgy, hogy a napi munkaidő 24 órás lesz, a bér azonban nullán áll meg. Mivel a munkaerő-állatokat is elpusztítja, saját létalapjait is megöli, és ez a XIX. század derekán, kis híján sikerült is neki. Ez a kapitalizmus legalapvetőbb természete. Kizárólag azért üzemel még évszázadok óta, mert mindig létezik a közösségek elemi érdekeit megtestesítő állam, ami egyfajta szabályozással megpróbálja a globális kapitalizmus „fenevadját” féken tartani.

Keynes, aki a világgazdaság-történet egyik leghíresebb közgazdásza – hozzá kötődik a Bretton Woods-i rendszer létrehozása is – fogalmazta meg azokat a teendőket, amiket most is láthatunk a világ legtöbb részén. A ciklusok nem iktathatóak ki a rendszerből, az egyetlen, amit tenni lehet: viszonylag nagy s erős államot tartunk fenn, olyan eszköztárral, amellyel képes erőteljesen beavatkozni ezekbe az újratermelési ciklusokba. Az államnak anticiklusos politikát kell folytatnia: mikor túlfűtött a gazdaság, az államnak óvatosan restriktív politikát vinnie, amikor pedig hanyatlás érzékelhető, jelentős állami költekezésre van szükség. Akár azon az áron is, hogy átmenetileg növekszik a költségvetés deficitje s ezen keresztül az államadósság is.

– Számtalan dolog bizonyítja, hogy nálunk az erős államnak még az írmagja sincs meg: élelmiszerbotrányok, tragikus demográfiai helyzet, szétszabdalt szociális háló, a veszélyesen romló közbiztonság kérdése. Miért van ez?

– Ennek az az oka, hogy 1988-tól kezdve – amióta a Szabad Kezdeményezések Hálózatából létrejött az SZDSZ –, folyamatosan és egyértelműen ennek a pártnak az éthosza az a világban is uralkodó eszmerendszer, amiben a liberális, restriktív politika adja az alapokat. Ez már megvolt a Grósz- és a Németh-kormányban is. A lényeg, amit oly gyakran hangoztattak is: az állam nem csak a legrosszabb tulajdonos, hanem a legrosszabb szabályozó is. Ehhez pedig már globális kottájuk is volt; a washingtoni egyezmény alapján hangoztatták a privatizáció, dereguláció és a liberalizmus fontosságát. Képtelenség nem észrevenni, hogy egy radikális államtalanítási folyamat húzódik meg a háttérben, aminek a célja, hogy megfossza a nemzetállamot a tulajdonosi befolyásától, illetve az ellenőrzési, szabályozási szerepétől is.

– Így tud elszabadulni a „fenevad”.

– Így a globális kapitalizmus ellenőrzés nélkül maradt, ezért fordulhatott elő, hogy amit magyar gazdaságnak nevezhetnénk, lényegében felszámolták. A magyar gazdaság helyén ma két, egymáshoz szinte egyáltalán nem kapcsolódó szegmens található. Az egyik körülbelül kéttucatnyi multinacionális vállalatból álló idegen „enklávé”, míg a másik a kis- és közepes vállalkozásokból álló magyar szektor. Fordított arány érvényesül, hiszen a multik töredékét, mintegy tíz százalékát alkalmazzák a magyar munkaerőnek, ehhez képest a profitból való részesedés pontosan fordított: az összes profit 90 százalékát realizálják ezek a vállalatok. Ami csak azért lehetséges, mert lényegében egyáltalán nem fizetnek adót, amit pedig formálisan befizetnek, azt különböző kedvezményeken keresztül, akár 100 milliárdos állami támogatások formájában vissza is kapják. Ebben az a „mulatságos”, hogy állítólag a tőke teljesen független az államtól. Ha annyira független lenne, akkor miért követeli ki a lokalitás koldusszegény államától e hatalmas pénzeket? Ezermilliárd dolláros forgalmú óriások követelnek támogatásokat egy koldusszegény közép-európai országtól.

– Picit térjünk vissza a ciklikussághoz, illetve a túlfűtött buborékokhoz. A kapitalizmus most vázolt logikája mellett nem lehetséges, hogy az is gond, hogy a hihetetlen mértékű technikai fejlődés és e rendkívül bonyolult rendszerek felépítése találkozott az emberi erkölcs és szellem züllésével? Így e két tényező ellentétes mozgása is besegíthet abba, hogy kialakuljanak ezek a krízisek.

– Történelmileg két fontos dimenzió kifosztása is zajlik, egymás mellett, párhuzamosan. A külső és a belső természet pusztításának lehetünk tanúi. Folyamatban van egy ökológiai válság is: ez a globális tőke a külső természettel is azt csinál, amit akar. Brutálisan kimarja belőle azt, amire szüksége van, nincsen tekintettel a következményekre. Ilyen kegyetlen módon injektálja vissza az anyagcsere végtermékeit is. A deregulálás éppen azokat a szabályokat akarja felszámolni, amelyek ezt képesek lennének megakadályozni, vagy legalábbis a mértékét csökkenteni. Ezt teszi a belső természettel, vagyis a kultúrákkal is, tehát minden helyi közösség lelki-erkölcsi és szellemi talapzatával is, ahol megtermelődik az engedelmes, fegyelmezett, innovatív és takarékosan élő munkaerő, és a gátlástalanul vásárló „fogyasztó-erőállat” abszurd kombinációja.

– Mit ad érte cserébe a tőke?

– Ez a rendszer ezt a talapzatot fosztja ki. Használja az erőforrásokat, a kész terméküket, tehát a jól képzett, fegyelmezett és innovatív munkaerőt, ám természetesen igyekszik ezt minél alacsonyabb áron és költségráfordítással megtenni, a természet-, illetve a közösségüzemet is végzetesen károsítva. A technikai vívmányok azért tudnak létrejönni, mert a költségeket – externáliákat – nem a tőkének kell megfizetnie. A kapitalizmus rendszere tisztában van azzal, hogy ezek az erőforrások nem a „semmiből” vannak. A természeti erőforrások egy része ráadásul nem is újratermelhető, s annak is fennáll a lehetősége, hogy a belső természet erőforrásainak szintje is elér egy olyan állapotot, amikor nincsen már lehetőség azok reprodukciójára.

– Magyarország esetében mi a helyzet?

– Ez hazánkon egyre jobban látszik: vannak olyan társadalmi csoportok, ahol tisztán érzékelhető, hogy a csupasz szikláig lefosztották e hármas talapzatot. Nincsenek tartalékaik, ennek rendkívül veszélyes következményei lehetnek. Itt kell belépnie a lokalitás közösségét megtestesítő nemzetállamnak, amely, ha nem képes némileg lassítani ezeket a törekvéseket, ha nem tud alkudozni, az végzetes következményekkel járhat. Rohamos gyorsasággal pusztul el a külső-, illetve a belső természet egyaránt.

– De mi ennek az oka?

– Az, hogy az államot, a „közt” megtestesítő elitek nem tudtak felelősen – így visszatekintve valószínűleg nem is akartak – alkudozni ezzel a külső aktorral, amit globális birodalomnak nevezünk. Nem úgy történt meg a rendszerváltás, hogy tisztáztuk: innentől kezdve alapvetően a társadalmi, kulturális, gazdasági, ökológiai érték-tereink fölött ezek a transznacionális vállalatok akarnak rendelkezni. Amíg ez a rendelkezés formálisan nem jött létre, addig alkudozni kellett volna, vagyis „elfogadjuk, hogy így működik a világ, de mi is szeretnénk élni, és egyre jobban”. Ennek érdekében pedig alkut kell kötni. Elfogadjuk, hogy ezek a vállalatbirodalmak profitot termelnek, de a magyar társadalom is szeretne profitálni e folyamatokból. Úgy kellett volna megállapodni, hogy hosszú távon az adómennyiség és a bérek, amit ezek a cégek fizetnek, több legyen, mint amennyi profitot innen kivisznek. Ezen alku hiányában lehetséges, hogy az elmúlt két évtized alatt idejött 70-80 milliárd dollárnyi tőke, ám eddig közel 200 milliárdnyi profitot szivattyúzott ki az országból.

– Nap mint nap kapjuk a híreket, hogy mennyi munkahely szűnik meg, a kormányzat is valami nagyképű őszinteséggel, „bevállalósan” „ütős” kommunikációval vetíti előre, hogy ennek még nincsen vége. Ezek az emberek – Bajnai meg a többi kormányzati politikus –, úgy beszélnek a munkahelyek megszűnésről, mintha az nem egy-egy ember, vagy család egzisztenciáját, létét sodorná veszélybe. Szűcs Erika nem is olyan régen azt mondta, hogy a számlák ki nem fizetése még nem szociális válság.

– Magyarországon kicsivel több, mint harminc éve húzódik egy három rétegű válság, ami folyamatosan mélyül, és ez most fel is gyorsulhat. Krízist él át az, amit gazdaságnak nevezünk, vagyis az adott közösség anyagi szükségletei kielégítésének a világa. A második szint, a közösség fizikai testének az újratermelése is lepusztult állapotban van, de a legmélyebb válságban a lelki-erkölcsi, szellemi talapzat van. Idén az egy főre eső reálbér a 30 évvel ezelőtti szinten áll, sőt, a kormányzat szerint is 2009-ben további 3-4 százalékos lecsúszás lehetséges. Ez igen súlyos megélhetési válság, s közben sikerült lerombolni azt az államot, ami ezt valamennyire kiegyensúlyozhatná. Ez a krízis mélyülni fog, ráadásul a multik még azokat a munkahelyeket is felszámolják, amelyeket ők hozták létre. Ezt azért tehetik meg, mert nem kötöttünk velük olyan szerződést, amely ezt megakadályozhatná.

– Hogyan lenne mód ennek megakadályozására?

– Garanciákat kellett volna kikötni: azért az extraprofitért cserébe, amit kiszivattyúznak az országból, ilyen válságos helyzetekben milyen formában térítik vissza a kapott kedvezményeket. Joseph Stiglitz szavaival: a hasznot privatizáljuk, a károkat, ráfordításokat, és a költségeket pedig államosítjuk. Így mindenki tudna profitot termelni, s olyan cinikus a globális tőke, hogy nyíltan hangoztatja is, hogy sikerét erre alapozza. Ennek meglesznek a következményei, a világ már a maga valóságában látja maga előtt a cinikusan nevető kapitalizmust. Ezt a hármas válságot kellene tudni kezelni, de ezt csak egy olyan elit tudná megtenni, amely egyáltalán értelmezni tudja a helyzetet. Vagyis van tudása, van erkölcsi tartása, bátorsága ahhoz, hogy levonja ebből a konzekvenciákat.

– Az, hogy Szűcs szerint nincsen válság, amikor nem tudják az emberek kifizetni a számláikat – és bizonyos, hogy nem három családról van szó, hanem emberek százezerről –, mutatja ezt a tudást és bátorságot?

– Ez egyszerűen minősíthetetlen. Ez azt jelzi, hogy esze ágában sincs gondolkodni erről a rendkívül súlyos helyzetről. Lakmuszpapírként mutatja: a jelenlegi eliteknek sem tudása, sem erkölcsi tartása nincsen.

– Nehéz elhinni, hogy nincsen tudomásuk arról, hogyan élnek itt emberek milliói. Tudják, de szó szerint tesznek rá?

– Ezt nehéz eldönteni. A felvilágosodás fogalmaival élve, észre és erényre volna szükség annak érdekében, hogy sikeresen kikeveredjünk ebből a válságból. Láthatólag egyik sem áll rendelkezésre: sem az ész, sem az erény. Nincs megfelelő tudás, kellő erkölcsi tartás ahhoz, hogy a tudásból adódóan le tudják vonni a megfelelő következtetéseket a cselekvés érdekében.

– „(…) a Gondviselés csak a mi bátor, becsületes cselekedeteinken keresztül érvényesülhet. Hiába várjuk tehát kívülről, felülről a csodát, ha a Teremtő ezt a csodát saját képmására és hasonlatosságára a mi lelkünkben rejtette el. Ismerjük hát fel: Nem jön feloldó égi jel, nincs mentség. Győzni kell!”. Idézet a december elején megjelent legújabb könyvéből, amely részben publikált, részben meg nem jelent írásait tartalmazza s két interjút is. Kedden bemutatják a Magyar Nemzetstratégia című kötetet, amelynek számos szerzője van, Andrásfalvy Bertalantól kezdve Lóránt Károlyig, Zétényi Zsolttal bezárólag. Mi inspirálja arra, hogy ilyen sokszor ragadjon billentyűzetet? Ilyen nagy a baj?

– Csak jelezném, hogy most megjelent – Magyarország felszámolása című – könyvemben két interjú éppen a Magyar Nemzetben, illetve a Magyar Nemzet Online-on jelent meg korábban. Az elmúlt évek, s különösen az elmúlt hat év fejleményei mindenki számára jelzik, hogy az évtizedek óta tartó lejtmenet, a lepusztulási lejtőn felgyorsult. Most akár még az is megtörténhet, hogy lejtő helyett egyfajta szabadesésbe kerül a magyar társadalom. Ez a fajta termékenység – hat év alatt öt könyvet írtam, és további kettő van előkészületben –, egyfajta immunreakció. Én személy szerint is része vagyok annak a szerintem létező és egyre erősödő társadalmi ellenállásnak, amely arra tesz kísérletet, hogy lassítsa a magyar társadalom pusztulási folyamatát. Az elmúlt egy-két évben a civil mozgalmakban, és számos értelmiségi csoportban is elindult egy nemzetstratégia megalkotását megcélzó munka. Ennek vagyok én is egy szerény eleme. A magyar társadalom sajnos későn, de végre kezdi felismerni, hogy mi történt vele rendszerváltás címén: az egyik birodalmi függésből egy másik, még brutálisabb függésbe került át.

– Gyakran éri az a vád: pesszimista és szakmányban gyártja az összeesküvéselméleteket.

– A diskurzustér romboltságának egyik kísérőjelensége ez a típusú címkézés. S erre nem is tudok mit mondani, hiszen ezek olyan sztereotípiák, amelyeket stigmaként ráragasztanak valakire, és akkor a maguk részéről befejezik az egyébként el sem kezdett vitát. Hiszen azt nem lehet vitának nevezni, hogy rám ragasztanak valamilyen pejoratív címkét, s ezzel le is van zárva a vita. Holott el sem kezdődött, pedig én eddig is készen álltam erre, és nyitott leszek a jövőben is. Az egyik hetilapban az egyik globális cégnek, alapkezelőnek a vezérigazgatójával kísérletet tettünk arra, hogy két eltérő nézeteket valló ember eltérő nyelvezeten megpróbáljon egyáltalán szóba állni egymással. Ezt én nem tartom lehetetlennek, de a megbélyegzéssel semmire sem megyünk.

– Mit kell tudnunk a Magyar Nemzetstratégia című kötetről? Ez a könyv is a fentebb említett kísérlet része lenne?

– Számos jeles szerző írta le gondolatait ebben a kötetben, akik szakmailag is, és a nemzet iránti elkötelezettségüket is tekintve kísérletet tettek arra, hogy megpróbálják elbeszélni mindazt a jelenséghalmazt, amiben Magyarország benne van; emellett javaslatokat is tesznek arra, hogy hogyan kellene megbeszélni a problémákat, majd elkezdeni a cselekvést. Utóbbira ebben a fázisban elég nehéz konkrét javaslatokat adni. Fontos, hogy először próbáljuk meg egy közös nyelven elbeszélni, mi történik velünk, s amikor legalább valamilyen hozzávetőleges egyezség van, akkor jöhet a megbeszélés fázisa: milyen kompromisszumokra van szükség. Szükség van a társadalmi támogatottságra, emellett a globális birodalommal is új egyezséget kell kötni. És minden cselekvés csak ezután kezdődhet el, különben marad a kudarc.

Ebből a válságból csak nagyon hosszú idő alatt, nagyon kockázatos módon, nagyon komoly áldozatokkal jöhetünk ki. Az, hogy ezeket az áldozatokat a magyar társadalom, és a minket függésben tartó globális birodalom helyi szereplői vállalják, ez megint csak az elbeszélhetőség, és különösen a megbeszélhetőség kérdése. Addig olyanokat mondani, mint amit a jelenlegi kormány is szajkóz, hogy „súlyos válság van, mindannyiunknak ki kell vennünk a részünket az áldozatokból” – őrület. Mondja ezt anélkül, hogy kísérletet tett volna arra, hogy megértse a válság lényegét, megnevezze a felelősöket, és ennek alapján valamilyen javaslatot tegyen arra, hogy olyan arányban viseljék az áldozatokat a különböző csoportok, amilyen mértékben részük volt e válság létrehozásában. De semmi ilyesmi nem történt, és kirekesztik azokat – engem is sok esetben –, akik erre felhívják a figyelmet.

– Akkor most nincsenek olyan „fülek”, amelyek a szokásostól eltérő kritikákat meghallanák?

– A mai uralmi elit részéről a legcsekélyebb jelét sem érzékelem annak, hogy ilyen „fülek” birtokában lennének. Éppen ellenkezőleg: a liberális elitek nem csak, hogy nem érzik magukat felelősnek a kudarcért – még globális szinten sem –, hanem ellenkezőleg, dacosan arról beszélnek, hogy szó sincs a globális kapitalizmus válságáról, hanem éppen az a baj, kevésbé globalizált a rendszer. Szerintük pontosan a jelenlegi rendszert kell erősíteni, de közben – köszönik szépen –, zsebre teszik a sok milliárd dollárt, amit a közösség pénzéből kaptak. Offenzívában vannak, és ez engem Szuszlovra – a szovjet központi bizottság ideológiai titkárára – emlékeztet, aki a 80-as években is azt hangsúlyozta a nyilvánvaló válságjelek ellenére is, hogy még több szocializmus kell. Vagyis nem a szocializmusból erednek a bajok, hanem éppen ellenkezőleg: még több szocializmusra van szükség. Egy elöregedő, stupid rendszer széteső fázisában szoktak ilyen gondolatok eszébe jutni a rendszer védelmezőinek.